2. évad

 

2023. Hosszabb szünet után ismét. 

Lassan véget ér a tél, minden jel erre mutat: hangosabbak a madarak, a kunyhó melletti sombokor zöldülni kezdett, előkerült a rövid naci, én is élénkebb vagyok. Akaratlan is felvettem a természet ritmusát, magam is csodálkozva figyeltem, magam. Nyoma sem volt az előző évi embernek, képtelen voltam nagyobb horderejű dolgokat tenni, nem volt hozzá inspiráció, ahogy én hívom, tolóerő. Reggelente felébredve sokszor csak nézegettem körbe az építményben, mintha először látnám. Ki építette ezt? :) Nem tudtam szinkronba hozni magam és az építőt, akkora volt a szakadék "köztük". Végignéztem többször rajta, ám sosem értettem, hogy mi hajtotta az embert, aki ezt létrehozta? Mára valamelyest tisztább lett a kép és jobban értem, megadta az "idő" a választ: egyszerűen csak így működöm(működünk). A tél talán nem arra való, hogy megváltsuk a világot, inkább az elhalás, a túlélés a feladat. Biztosan lehet olvasni erről tudományosan ilyen-olyan írásokban, de ezt most éreztem. Olyan ember vagyok, aki szereti, ha önmagán átszűrve születik meg a tapasztalat. Olvashatok róla, megtanulhatom, de az igazi megértés csak akkor születik meg, mikor belőlem fakad ki. Addig csak egy lecke, amit szépen bemagoltam- hasztalan. No, de ennyi legyen a nagy morfondírozás, reggeli kávét szürcsölgetve. 

Bejáródott az élet itt, mindennek megvan a módja, mégha átmeneti is. Kialakult egy rutin, nem kell mindent kitalálni. A télen ezt éreztem. Soha nem éltem ezelőtt ilyen vagy ehhez hasonló életet ezelőtt, nem voltak kész megoldásaim. Nem tudtam, hogy kell így élni. Most sem állítanám, hogy tudom, de nem kell dolgokon agyalni. Nem állítok szabályokat magamnak, nincs kőbe vésve semmi. Persze van, de azokat hívjuk rigolyának, sajnos akad ilyen. Árnyalhatjuk a képet, ha normaként tekintünk rá. :) 

Téli tapasztalatok. 

Valóban fel lehet vágni kézi erővel egy télre elég tüzelőt. 

Valóban lehet télen is kint zuhanyozni. 

Valóban megadja a tisztaság érzetét, ha csak egy lavór vízben lubickol az ember. 

Valóban elég lehet a kevés, a kevesebb is. 

Valóban jól működik a föld, mint hőtároló tömeg.

Valóban lehet másképp, ám mégis élhető teret létrehozva építkezni.

Valóban lehet rendszeresen kézzel mosni-télen is. 

Valóban nem kell ivóvízbe sz..ni.

Valóban lehet így élni. Kipróbáltam, tudom. 

Nevezhetjük ezt vegetációnak, ehhez kell az ember, aki ismeri a szót: elég. 

Elképesztő és egyben könnyen meg is szokható a szabadsági fok, amit ad, adhat az ilyen élet. Persze ehhez kellett, hogy leszorítsam az igényeket. Nem tudom hová visz az út, de egyelőre maradok rajta. Változhat ez is, most ezek a friss élmények. Nincs cél, csak irány van, amin bármikor változtathatok. Meghagyom a változ(tat)ás lehetőségét magamnak. 

Megyek, amerre a szél fúj. 

Első és utolsó

 Az elsőt soha nem felejti az ember. Főleg, ha éjszakáról van szó. Megvolt. 

De ne szaladjunk előre! Halad minden a maga útján, óriás kulisszatitkokat nem hiszem, hogy meg tudok osztani a nagyközönséggel, inkább apróbb, kevésbé nagy lépésekkel trappolok a nem létező cél felé.

Elkészült az ígért és igen hasznos féltető. Semmi extra, spórolósra vettem ezt is, tófólia helyett vastag építési fólia, egy réteg geotextil, majd az elmaradhatatlan föld adja a "cserepet". A szerkezet akác és mogyoró ötvözete.  Egyszerű, mint a faék, szokásosan helyben fellelhető anyagokból. Kibújt egy kéménycső is a tetején, ezt természetesen betapasztom, hogy még inkább illeszkedjék a környezetbe. Ha leázik, akkor újra. Majd megint és megint, az idők(időm) végezetéig. 

Bent. 

Az első éjszaka: néhány hete benne alszom, az első időben a földön(vadul, parasztba), most szalmával töltött matrac adja a fekhelyet, de ezen még van mit finomítani. 

Leginkább külső munkálatok folynak, bent elég nagy a páratartalom, vizet már nem nagyon vinnék idén a lakótérbe, lassan szárad ebben az időben. Kannában is csak lábujjhegyen teszem. Ezért is teszem le voksomat a bor mellett. :) Belül dübörög a kis "román kályha", a telken szedett ágak, lábon száradt kisebb fák idáig hibátlanul hozzák a "hőélményt", sőt!

Nyugvás van, csökken a tempó, akárcsak odakint. Minden adott hozzá, hogy élőhelyet adjon az egyszerűen élni szerető ember számára, akár a tél folyamán is. Apránként folyik az belső tér viszonylagos otthonossá alakítása, egyre több holmi kerül be. A fürdőszoba egyelőre kültéri, ezen még csiszolgatni tervezem. 

Kint.

Az ablakok kigömbölyödtek, kis szoknyát kap a kunyhó, már hűvös van. A tető keretét adó léceket mogyoróra cserélem, mint a féltetőn. Ha elrohad, megint... és megint. Egy kis lépcsősor alakult ki akaratlan is, illetve ad hoc tereprendezés van napirenden. A télen termőterületeket kell kialakítani, hogy jövőre azon (is) lehessen hangsúly. Készül a kültéri budi, természetesen földtetővel illetve egyre inkább körvonalazódik egy walipini kialakítása. Az utóbbihoz hoztunk két fuvarnyi bontott ablakot, ezeket használjuk majd valamilyen módon üvegfalat képezve, de még képlékeny. 

 

Viszont most egyelőre bezárom a kaput, egy ideig nem írok. Talán később, még nem tudom. Muszájból nem akarok, látványos történés meg nem nagyon lesz. A belvilágommal meg nem óhajtom traktálni a nagyérdeműt, akinek füle van, az úgyis hallja. Teljesen befelé fordulok. Már úgyis mindent tudtok. :) Ezt sem én találtam ki, más nyelveken bárki hozzájut minden információhoz. Utána már nem sok kell, csak egy lépés és még egy...

Remélem tudtam valamit adni, ha már így összegyűltünk. Legyetek bátrak és néha lépjetek nagyobbat a szokásosnál! Vagy épp kisebbet. Szeretet.

Tót el.

Tehenek a tetőn

 Gyere csak be, aranyoskám!

Ilyen a lak belvilága, elnézést a rendetlenségért, nem volt időm kitakarítani. :)

Viszonylag rövid bejegyzésre készülök, aminek apropója is van, de ezt majd a végén elmondom. Asszem így csinálja a média is. 

Világot megváltó dolgok nem történtek azóta, egy-két apró változás van. Például kiborult a gunyhó mellett álló diófa. A későbbiekben eléggé útban lett volna, ezért úgy döntöttem, hogy elibe megyek a gondoknak és kinyesem. A kis-nagy Silkyvel leharaptam a tetejét a tetőről, majd némi földmunka és spaniferrel való rángatás után nehezen, de sikerült. És mint tudjuk, inspiratív az építés, nem tudtam előre, de most már tudom, hogy erre a szakaszra tüsszentek egy szedett-vedett féltetőt. Már el is kezdtem, fotók még nincsenek róla, majd a következőben, addig talán el is készül.

Aztán kaptam egy számomra csodaszép ajtót egy közelben élő barátomtól, azt fabrikáltam helyre, hát... gyönyörű! :) Itt is, ott is szelel egy kicsit ugyan, de kitalálok rá valamit. Dupla rétegűre gondoltam, közötte szalmával, nem tudom, hogy idén sor kerül-e erre, átmenetileg áthidalom más megoldással. Sokszori nyitás-csukás után elértem azt az állapotot, hogy egészen jól záródik. Ami azt tekintve, hogy három oldalról girbe és gurba akácok ölelik- nem rossz. Persze voltak barátaim: ráspoly és csiszolóvászon. Ezekkel igazítottam hol ezt(az ajtót), hol azt(a tokot) az oldalt, mire ilyen lett. Itt az ajtó felső keretét mogyoró ágak adják, erre pont passzolt a kis kockabála, ami kapóra is jött a súly miatt. Így ezt be is pattintottam fölé, majd saraztam.

Elkészült a hátsó fertály simítása is, még egy réteget mindenképpen gondolok rá "húzni", elég durva a felület így. De használható. Itt említeném meg, hogy elképesztő mennyire kezes anyag ez a sár! Húzod rajta a kezed és nyomában egy egészen hihetetlen ív és felület marad, lenyűgöző. Fejezzem be, igaz? :) Inkább mutatom:

Ott a sarokban, oda terveztem a kutya helyét. Közel lesz a kályha(mert lesz, sőt már van), nem hinném, hogy panaszkodna. Ha melege van, majd lefekszik a földre. Szó szerint.

Tapasztás közben több ötletem is támadt(ha az enyém egyáltalán), de ezeket majd megvalósítás során tárom a publikum elé. Addig türelem! 

Lassan tüzelőnek valót is kellene aprítanom, ki tudhassa mikor lehel ránk a hideg. Gallyakat gyűjtögettem, na és diót, elég sokat, de erről még olvashattok. Hogyan? 

Nem sokkal ezelőtt, a szomszéd oldalról átköszönt egy nagyobb csapat, köztük egy csinos újságíró hölggyel(ki egy vagy a helyi napilapnál ír), szeretne a kunyhóról rólam cikket írni. Hogy tudtam volna ennek ellenállni? Zsigerből elutasítottam, mondván pont az a lényege, hogy jól elbújdosom. :) Mindenesetre meginvitáltam őket, nézzék meg attól ha szeretnék! Szerették. Megnézték. Beszélgettünk, elmentek.

Másnap reggel -hogy aludtam rá egyet- mást éreztem. Mivel hallgatok ezekre, különösképp a reggeliekre, tudtam: nem véletlenül van itt. Sőt, ezt én már hetekkel ezelőtt tudtam. Ha már minden így klappol, hagyjuk, hadd klappoljon! :) 

Így született meg ez a cikk Bernadett tollából és P. optikájából. Olvassátok szeretettel, én addig elvonulok!

Viszlát legközelebb!

 A CIKK