Mindennek teteje

Sok-sok előkészületi munka után, elérkezett az idő a födelezésre. Egy újabb állomás, mikor már nem veri az eső(bár ettől mostanában nem tartottam), lehet alatta henyélni, miközben süt a nap, élvezni a létrejött hangulat gyümölcsét. 

Megérkezett a megrendelt geotextília, tófólia, a föld pedig adott, így már nem volt magyarázat arra, hogy miért ne, elkezdtem. Első rétegként egy vékonyabb geotextília réteget kapott(sajnos csak feketét találtam emberibb áron), ezt egy réteg kartonpapírral terítettem, nehogy átszúrja a rákerülő szalma. Nem biztos, hogy megtörtént volna, de nem akartam később visszabontani, plusz merevít, valamennyit szigetel is.

 A következő réteg a szalma lett. Ebből egy körbálát tudtam nagy nehezen ideimádkozni. Ami végül kevés is lett, de a hézagokat helyben kaszált szénával pótoltam. Általában kis kockabálát szoktak használni, én az egyszerűbb hozzáférhetőség miatt emellett döntöttem. A bálát "parasztba" egy az egyben felgurítottuk létra segedelmével a tetőre, egyben megvolt a terheléspróba is. Bírta és még engem is, ennél nagyobb tömeg nem lesz adott helyen. 

  

Alul, a földszint felett rögzítettem egy sort saját kezűleg kaszált és bálázott szénából, így közvetlenül nem érintkezett a szigetelő réteg a talajjal. Majd a szalmát elteregettük szépen, nagyjából egyenletesen (kb. 20 centi vastagon), következett a nagy paplan: a tófólia. Ezt egyedül képtelen lettem volna eligazítani, egy bazi tehetetlen tömeg, amit a földre tartó két oldal ráadásul húzott lefelé. Aztán persze helyre került.

 

Ezt követte még egy réteg geotextília,

-egy masszívabb- védendő a tófóliát a gyökerektől. Az manapság nem olcsó dolog, bár egy klasszikus tető árához képest elhanyagolható. Nem maradt más hátra, mint gyorsan felszórni a földet és kész. Ismereteim szerint, ilyen stílusban épített házaknál gyeptéglákat kaparnak fel és azokat hordják a tetőre. Nos, a mostani időjárási viszonyokat és a helyi talajadottságokat tekintve lehetetlen (legalábbis embert próbáló) mulatságnak bizonyult. Gyakorlatilag az ásót nem lehetett földbe nyomni, ha sikerült, akkor is nemes egyszerűséggel széthullott a gyeptégla. Mégis hogy került a tetőre a föld? Hát így!

Nagy részben földdel raktam tele, 10 centi vastagon, itt-ott beágyazva néhány gyeptéglát, majd jövőre elterjed elgondolással. A két oldal -ami szintén földdel borított- alsó szakaszán tisztán kapta, majd mikor elegendőnek éreztem a már felgyülemlett tömeget, jöttek rá a gyepek. A téglákok. Segítségemre sietett egy kis eső, így ki tudtam termelni jópár darabot, de egy kisebb darab még kimaradt. Nagyon gyorsan elillant a nedvesség a talajból. Ezt egy újabb eső alkalmával befejezem.

                                           

Be már nem ázik, full extrás a kégli. :) Komolyan mondom, élvezhető, szerethető- nekem mindenképp. 

Pedig poros a padló, ami szinte nincs is, erdei menedékház hangulata van. Lassan elérkezünk a jelenbe, nem sokkal tartok előrébb, de ezt majd taglalom a következő írásban. Ha valaki még olvassa, ha nem, akkor csak magamnak. 

 

Buen Camino!

Lépésről lépésre

Így halad a kis kunyhó építése. Ez a bejegyzés inkább dokumentáció, mint szórakoztató iromány. 

A vázszerkezet fő részei elkészültek, az oldalsó tartók és a tetőre való áthidalók hiányoztak még. Felülre viszonylag hosszabb szálakra volt szükség, az egyik sarkát szerettem volna túlengedni a fal síkján. Egyrészt esztétikai megfontolásból, másrészt nem hátránya, ha van némi védelem a csapadék ellen. Ezt így kell elképzelni.

 

Igen, közben válogattam oldalra is anyagot. Nem szerettem volna több akácot kivágni, ezért arra jutottam, hogy a ház körüli diókat is használom oldalt és hátul. Az eljárás nagyjából hasonló volt mint eddig: földdel közvetlenül érintkező részek kezelése, méretre vágás, csapolás majd rögzítés. Időközben változott az alapterület is, valamennyit tágítottam rajta, hiányzott már a kubikus munka, aminek messze nincs vége...

Miután minden a valószínűsíthető helyére került, kezdődhetett a lécek felszegelése, amit az előző otthonomból hozott és még ott szétbontott raklapokból ácsoltam. Visszaemlékeztem, mikor beállítottam anno a cégtől szerzett kincsekkel. Viccből mondtam akkor, hogy talán ebből fogok házat építeni és lám, tényleg ez történt. A léceket felhasználva összeállni látszott komplett szerkezet. Utólag kissé nagyobb lejtést adtam volna neki, de szerintem működni fog. Képekben elmesélve,így festett a dolog.

 

Felkerültek oldalra is a szegélylécek, ezek hivatottak valamelyest megfogni a felülre kerülő matériát. Az elmélet legalábbis ezt mondja. Közben pedig elkészült egy kenyér is! Mostanában egészen jók sikerednek, egy rövidebb "rossz" széria után.

A famunkában jelentős előrelépést jelent, hogy végre beszereztem egy Silky Gomboy "firiszt". Áldott legyen G. öcsém neve! Ez a holmi tulajdonképpen a kézi- és a láncfűrész között valami izé, de piszokul tudja dolgát. Bármibe bele merek vágni vele! 

Az utóbbi időkben átjárogatok egy másik tanyahelyre, ahol tanulgatok ezt-azt és nem mellesleg kiskutyám is új barátra lelt. :)

Hamarosan folytatom, üdvözlöm a bakonyiakat!

Kezdődjék a tánc!

 Az terület megmunkálása és a megfelelő mennyiségű oszlop megtisztítása után elkezdődhetett az alkotás. Alkossunk egy ki tudja mit! Rengeteget kutakodtam ötletetek, technikák után, így egy idő után már volt miért a zsákba nyúlni. Magyar nyelven viszonylag korlátolt a szakirodalom, ezért főképp angolul találtam leírásokat. Jó, ebben a formában való építéshez viszonylag egyszerűbb illesztések is megfelelőek, elsőre nem is akartam túlbonyolítani. Csapolás, szegelés, nagyjából ennyiben kimerült a rögzítés. Elvetemültebbek kötözéssel és faszegek használatával rögzítik egymáshoz az elemeket, de ez lényegesen időigényesebb, több rutint igényel. Rutinból némi akadt- régebben dolgozgattam már fával, szeretem is az anyagot. Szem előtt tartva, hogy talán egyszer megint vége lesz a nyárnak, az idővel már takarékosabban gondoltam bánni. Tekintve, hogy sarazás is része a mókának, igyekeztem a ennek használatát redukálni, lehetőséget hagyva a teljes kiszáradásra. Fák közé esett a hely kiválasztása, ezért a szikkadás kevésbé intenzív, mint egy napsütésnek állandóan kitett helyen. Node!

A tartóoszlopok földbe eső szakaszának égetése után, komótosan átvonszoltam a rönköket egyik helyről a másikra, amolyan ökör módjára: kötelet hurkoltam rájuk, a végét a kezemre tekertem és húztam a földön. Szerencsére itt a domborzat velem volt, nagyrészt vízszintesen és lejtőn kellett ilyen játékot játszani. Egyszer aztán minden a helyére került, legalábbis földrajzilag. :) Az is valami.

Időközben megtörtént a likak kifúrása, nem maradt más dolog, mint beledobálni az oszlopokat. Majd elfelejtettem! Közben a már kitakaríttatott kútra kellett valamit eszkábálni, ugyanis folyamatosan belepotyogott ez-az. Egy ilyen dobozkát tüsszentettem rája, az alját és a réseket a kútból feltermelt anyaggal- agyaggal és homokkal- tapasztgattam ki.

Nem mondom, hogy szakszerű, de ez volt az első és új élmény. Ahogy a képen is látszik, a kúton nincsen kerék, csak a fa ácsolat, rajta egy csigával. A működése roppant egyszerű: vödör leereszt, merít, 50 métert elsétál, fák között a kötelet rögzíti, visszasétál, vödröt kiemeli. Ennyi, még egy gyereknek is menne. :)

Szóval rönkök leszállítva, pár útban lévő diófát kellett kicsattintani, gondolva az eljövendőre is. A gallyaikat és egyéb más ágat használva elkezdtem valami kerítésszerűséget is rittyenteni a hely közelében. Akár nyáron kerítés, télen pedig gyújtóstároló is lehet egyben. Adja magát. 

Egyik reggelre történt, hogy mentem újra a "bányába", s láss csodát, valaki helyére rakta a kis-nagy akácoszlopokat! Nem! Ez szerintem csak egy álom volt valamelyik éjszakán, midőn édesdeden hortyogtam. :) Rakta, rakta szegény ember(én), aztán egyszer csak helyén volt a keret. Valahogy így:

                     

Itt még talán rögzítve sem voltak a rönkök, csak a fazont megadva egymásba igazítva. A rögzítés -hogy ne bízzam a véletlenre- 200-as és 230-as szegekkel történt, ezeknek az átmérője 7 mm. Ekkor talán viszketni kezdhetett a fejem, mert igen erősen vakarnom kellett. Száraz akácba, előfúrás nélkül tulajdonképpen lehetetlen ekkora szöget verni. Nem lehet, nekem biztosan nem. Megoldást kellett kieszelni erre egy olyan helyen, ahol nincs áram. Olyan igazi, megszokott nincs. A túlparton (így hívom az egyik telket a másikról és fordítva) a sufniban ugyan volt akkus fúró, de az akkuk khm... nem éppen újak. Jó, rájuk építettem a jövőt és elszaladtam a helyi mindenes bótba (OBI), vételezni egy 230 mm hosszú, 6-os fúrószárat. Két akku feltöltve, próba indult. Egy lyuk, másfél jó esetben kifutotta eggyel, hááát nem ilyen életről álmodtam. :) Ez van, nyomjuk! Hadrendbe állítottam egy rövidebb, kevésbé éles szárat is, amivel indítottam a fúrást, majd mikor bent volt tövig, cseréltem a hosszúra. A stratégia lényege annyi volt, hogy a friss akkuval relatív kis ellenállással 5-6 centire beérek az akácba. Ezután jön az új és éles szár, ami ugyan haladósabb, de jobban is falja az akksit. Így telt-múlt az idő és fogytak a lyukra váró végek. Minden fúrás után a befúvás WD-40-nel és persze a szögre is. Nagyon kemény anyag az akácia, így is volt, hogy csak hosszas imádság után sikerült a már hajlott szöget végig beverni. Hú, soha többet! Jó, a az alkoholra is mondtam már sokszor ilyet. :)

A metódus működőnek látszott, csak ki kell tartani, ennyi volt a feladat. A csapolások nem mindenhol tökéletesek, de jó szerszám nélkül nem lehet... nem, erre nem tudom fogni, mert van... jól van, nem sikerült mindig, de a minőségellenőrzés(ez is én) átengedte.

Mostanra a tánccipők talán már bemelegedtek, innen folytatom. Pá!   

        

Lutra kutya el

A kezdet

 

 A kezdet, ahonnan is eljutunk napjainkig- jó esetben. Rólam tudni érdemes, -amit az engem személyesen ismerők tudnak ugyan- hogy régóta ízlelgetem, nyalogatom a tanya szót, az ahhoz tartozó miliőt, általában vonzott a visszavonult(abb) és természethez közelibb élet, lét. Valahogyan azonban mindig hiányzott egy-két darab a puzzle-ből. 

Azt is tudják talán, hogy régóta nem tartom helyénvalónak azt, hogy emberek éveket, évtizedeket dolgoznak olyan helyen, ahol sok esetben nem is érzik jól magukat, olyan munkát(sokszor csak annak nevezett tevékenységet) végeznek, amit nem tesznek jó kedvvel, -ne is említsem- szeretettel.

De hogy ugorjunk egy nagyobbat, idén tavasszal valahogy minden összeállni látszott. Nem volt más dolgom vele, csak belépni az eddig számomra ismeretlenbe. Összekaparni a szükséges ismereteket a netről, másoktól. Pár hónap adatott meg csak erre, miközben már megvásárlódott egy terület, rajta fákkal, kúttal, ám nulla darab lakható építménnyel. A Zselicben. 

Ez így egyszerűen hangzik, de mindenképp egy alacsony költségvetésű és egyben (a lehetőségeimhez képest) természetes anyagok használatával készült lak volt a terv. Körvonalaiban megvolt az elképzelés, de ahogy ástam bele magam a témába, újabb és újabb dolgok kerültek képbe, én pedig csak kapkodtam a fejem. 

A szokásostól eltérően nem terveztem meg, milyen házat szeretnék, hanem tudtam, hogy valamit építek, amiben át lehet vackolni a telet. Ha megtetszik és valóban sikerül, akkor akár hosszabb időszakot is. Lényegében egy kísérlet folyik ma már az anyagokkal és magammal, aminek tapasztalatait tovább vihetem az "igazi" házhoz, ez pedig marad egy tároló vagy bármi. Ez lesz az első házam, amit ráadásul magam építek. Sokszor improvizatív módon, az adott problémára reagálva. Tehát folyik a kísérlet. 

Mindenképpen szerettem volna íveket a házba, ezért alapként nem szabályos négyszöget választottam, a farát kissé ívesebbre gondoltam.

 

A kép nem adja ezt vissza, de igen ott, ahol a kutya áll. :) A szerkezetet akác oszlopok adják, ha már vettem hozzá a területtel együtt! A teteje miből legyen? Igen, legyen rajta föld! Kézenfekvő, ingyen van és ráadásul zöld- a színe is, ha elönti a "gaz". Nagyjából ez volt a kiindulópont, innen már nem maradt más hátra, csak a csapongás. 

Szóval kiástam az alapot (hívjuk inkább aljának, mert hagyományos értelemben nem kap alapot), majd nekiálltam lekérgelni az oszlopokat. Tessék-lássék módon már le voltak ugyan, de azért volt velük munka, maradjunk annyiban. Ekkor már június közepe- vége volt, 3 hete itt éltem egy kis sátorban, a szomszéd(öcsémék) telken. Egyébként ma is itt élek, csak a sátor pincefelettikisházra cserélődött. 

Legyen ez a bevezető! Késő van, folyt. köv.