2. évad

 

2023. Hosszabb szünet után ismét. 

Lassan véget ér a tél, minden jel erre mutat: hangosabbak a madarak, a kunyhó melletti sombokor zöldülni kezdett, előkerült a rövid naci, én is élénkebb vagyok. Akaratlan is felvettem a természet ritmusát, magam is csodálkozva figyeltem, magam. Nyoma sem volt az előző évi embernek, képtelen voltam nagyobb horderejű dolgokat tenni, nem volt hozzá inspiráció, ahogy én hívom, tolóerő. Reggelente felébredve sokszor csak nézegettem körbe az építményben, mintha először látnám. Ki építette ezt? :) Nem tudtam szinkronba hozni magam és az építőt, akkora volt a szakadék "köztük". Végignéztem többször rajta, ám sosem értettem, hogy mi hajtotta az embert, aki ezt létrehozta? Mára valamelyest tisztább lett a kép és jobban értem, megadta az "idő" a választ: egyszerűen csak így működöm(működünk). A tél talán nem arra való, hogy megváltsuk a világot, inkább az elhalás, a túlélés a feladat. Biztosan lehet olvasni erről tudományosan ilyen-olyan írásokban, de ezt most éreztem. Olyan ember vagyok, aki szereti, ha önmagán átszűrve születik meg a tapasztalat. Olvashatok róla, megtanulhatom, de az igazi megértés csak akkor születik meg, mikor belőlem fakad ki. Addig csak egy lecke, amit szépen bemagoltam- hasztalan. No, de ennyi legyen a nagy morfondírozás, reggeli kávét szürcsölgetve. 

Bejáródott az élet itt, mindennek megvan a módja, mégha átmeneti is. Kialakult egy rutin, nem kell mindent kitalálni. A télen ezt éreztem. Soha nem éltem ezelőtt ilyen vagy ehhez hasonló életet ezelőtt, nem voltak kész megoldásaim. Nem tudtam, hogy kell így élni. Most sem állítanám, hogy tudom, de nem kell dolgokon agyalni. Nem állítok szabályokat magamnak, nincs kőbe vésve semmi. Persze van, de azokat hívjuk rigolyának, sajnos akad ilyen. Árnyalhatjuk a képet, ha normaként tekintünk rá. :) 

Téli tapasztalatok. 

Valóban fel lehet vágni kézi erővel egy télre elég tüzelőt. 

Valóban lehet télen is kint zuhanyozni. 

Valóban megadja a tisztaság érzetét, ha csak egy lavór vízben lubickol az ember. 

Valóban elég lehet a kevés, a kevesebb is. 

Valóban jól működik a föld, mint hőtároló tömeg.

Valóban lehet másképp, ám mégis élhető teret létrehozva építkezni.

Valóban lehet rendszeresen kézzel mosni-télen is. 

Valóban nem kell ivóvízbe sz..ni.

Valóban lehet így élni. Kipróbáltam, tudom. 

Nevezhetjük ezt vegetációnak, ehhez kell az ember, aki ismeri a szót: elég. 

Elképesztő és egyben könnyen meg is szokható a szabadsági fok, amit ad, adhat az ilyen élet. Persze ehhez kellett, hogy leszorítsam az igényeket. Nem tudom hová visz az út, de egyelőre maradok rajta. Változhat ez is, most ezek a friss élmények. Nincs cél, csak irány van, amin bármikor változtathatok. Meghagyom a változ(tat)ás lehetőségét magamnak. 

Megyek, amerre a szél fúj. 

Első és utolsó

 Az elsőt soha nem felejti az ember. Főleg, ha éjszakáról van szó. Megvolt. 

De ne szaladjunk előre! Halad minden a maga útján, óriás kulisszatitkokat nem hiszem, hogy meg tudok osztani a nagyközönséggel, inkább apróbb, kevésbé nagy lépésekkel trappolok a nem létező cél felé.

Elkészült az ígért és igen hasznos féltető. Semmi extra, spórolósra vettem ezt is, tófólia helyett vastag építési fólia, egy réteg geotextil, majd az elmaradhatatlan föld adja a "cserepet". A szerkezet akác és mogyoró ötvözete.  Egyszerű, mint a faék, szokásosan helyben fellelhető anyagokból. Kibújt egy kéménycső is a tetején, ezt természetesen betapasztom, hogy még inkább illeszkedjék a környezetbe. Ha leázik, akkor újra. Majd megint és megint, az idők(időm) végezetéig. 

Bent. 

Az első éjszaka: néhány hete benne alszom, az első időben a földön(vadul, parasztba), most szalmával töltött matrac adja a fekhelyet, de ezen még van mit finomítani. 

Leginkább külső munkálatok folynak, bent elég nagy a páratartalom, vizet már nem nagyon vinnék idén a lakótérbe, lassan szárad ebben az időben. Kannában is csak lábujjhegyen teszem. Ezért is teszem le voksomat a bor mellett. :) Belül dübörög a kis "román kályha", a telken szedett ágak, lábon száradt kisebb fák idáig hibátlanul hozzák a "hőélményt", sőt!

Nyugvás van, csökken a tempó, akárcsak odakint. Minden adott hozzá, hogy élőhelyet adjon az egyszerűen élni szerető ember számára, akár a tél folyamán is. Apránként folyik az belső tér viszonylagos otthonossá alakítása, egyre több holmi kerül be. A fürdőszoba egyelőre kültéri, ezen még csiszolgatni tervezem. 

Kint.

Az ablakok kigömbölyödtek, kis szoknyát kap a kunyhó, már hűvös van. A tető keretét adó léceket mogyoróra cserélem, mint a féltetőn. Ha elrohad, megint... és megint. Egy kis lépcsősor alakult ki akaratlan is, illetve ad hoc tereprendezés van napirenden. A télen termőterületeket kell kialakítani, hogy jövőre azon (is) lehessen hangsúly. Készül a kültéri budi, természetesen földtetővel illetve egyre inkább körvonalazódik egy walipini kialakítása. Az utóbbihoz hoztunk két fuvarnyi bontott ablakot, ezeket használjuk majd valamilyen módon üvegfalat képezve, de még képlékeny. 

 

Viszont most egyelőre bezárom a kaput, egy ideig nem írok. Talán később, még nem tudom. Muszájból nem akarok, látványos történés meg nem nagyon lesz. A belvilágommal meg nem óhajtom traktálni a nagyérdeműt, akinek füle van, az úgyis hallja. Teljesen befelé fordulok. Már úgyis mindent tudtok. :) Ezt sem én találtam ki, más nyelveken bárki hozzájut minden információhoz. Utána már nem sok kell, csak egy lépés és még egy...

Remélem tudtam valamit adni, ha már így összegyűltünk. Legyetek bátrak és néha lépjetek nagyobbat a szokásosnál! Vagy épp kisebbet. Szeretet.

Tót el.

Tehenek a tetőn

 Gyere csak be, aranyoskám!

Ilyen a lak belvilága, elnézést a rendetlenségért, nem volt időm kitakarítani. :)

Viszonylag rövid bejegyzésre készülök, aminek apropója is van, de ezt majd a végén elmondom. Asszem így csinálja a média is. 

Világot megváltó dolgok nem történtek azóta, egy-két apró változás van. Például kiborult a gunyhó mellett álló diófa. A későbbiekben eléggé útban lett volna, ezért úgy döntöttem, hogy elibe megyek a gondoknak és kinyesem. A kis-nagy Silkyvel leharaptam a tetejét a tetőről, majd némi földmunka és spaniferrel való rángatás után nehezen, de sikerült. És mint tudjuk, inspiratív az építés, nem tudtam előre, de most már tudom, hogy erre a szakaszra tüsszentek egy szedett-vedett féltetőt. Már el is kezdtem, fotók még nincsenek róla, majd a következőben, addig talán el is készül.

Aztán kaptam egy számomra csodaszép ajtót egy közelben élő barátomtól, azt fabrikáltam helyre, hát... gyönyörű! :) Itt is, ott is szelel egy kicsit ugyan, de kitalálok rá valamit. Dupla rétegűre gondoltam, közötte szalmával, nem tudom, hogy idén sor kerül-e erre, átmenetileg áthidalom más megoldással. Sokszori nyitás-csukás után elértem azt az állapotot, hogy egészen jól záródik. Ami azt tekintve, hogy három oldalról girbe és gurba akácok ölelik- nem rossz. Persze voltak barátaim: ráspoly és csiszolóvászon. Ezekkel igazítottam hol ezt(az ajtót), hol azt(a tokot) az oldalt, mire ilyen lett. Itt az ajtó felső keretét mogyoró ágak adják, erre pont passzolt a kis kockabála, ami kapóra is jött a súly miatt. Így ezt be is pattintottam fölé, majd saraztam.

Elkészült a hátsó fertály simítása is, még egy réteget mindenképpen gondolok rá "húzni", elég durva a felület így. De használható. Itt említeném meg, hogy elképesztő mennyire kezes anyag ez a sár! Húzod rajta a kezed és nyomában egy egészen hihetetlen ív és felület marad, lenyűgöző. Fejezzem be, igaz? :) Inkább mutatom:

Ott a sarokban, oda terveztem a kutya helyét. Közel lesz a kályha(mert lesz, sőt már van), nem hinném, hogy panaszkodna. Ha melege van, majd lefekszik a földre. Szó szerint.

Tapasztás közben több ötletem is támadt(ha az enyém egyáltalán), de ezeket majd megvalósítás során tárom a publikum elé. Addig türelem! 

Lassan tüzelőnek valót is kellene aprítanom, ki tudhassa mikor lehel ránk a hideg. Gallyakat gyűjtögettem, na és diót, elég sokat, de erről még olvashattok. Hogyan? 

Nem sokkal ezelőtt, a szomszéd oldalról átköszönt egy nagyobb csapat, köztük egy csinos újságíró hölggyel(ki egy vagy a helyi napilapnál ír), szeretne a kunyhóról rólam cikket írni. Hogy tudtam volna ennek ellenállni? Zsigerből elutasítottam, mondván pont az a lényege, hogy jól elbújdosom. :) Mindenesetre meginvitáltam őket, nézzék meg attól ha szeretnék! Szerették. Megnézték. Beszélgettünk, elmentek.

Másnap reggel -hogy aludtam rá egyet- mást éreztem. Mivel hallgatok ezekre, különösképp a reggeliekre, tudtam: nem véletlenül van itt. Sőt, ezt én már hetekkel ezelőtt tudtam. Ha már minden így klappol, hagyjuk, hadd klappoljon! :) 

Így született meg ez a cikk Bernadett tollából és P. optikájából. Olvassátok szeretettel, én addig elvonulok!

Viszlát legközelebb!

 A CIKK

 

Míg állni látszik az idő,

bár az építkezés halad. Jó napot! Kicsit hanyagoltam az irományt, elnézést kérek! Napközbeni gondolatok, érzetek eltűntek az esti órákra, így nem vetettem belőlük semmit e virtuális papírra. Helyette jól magamba ittam- a fröccsel együtt. :) 

 De hogy haladjunk a témához kapcsolódva is, megszerettem a kunyhót, vele az azt körülvevő környezetet is, egészen sajátos hangulata van, talán csak nekem. Szóval... igen, befödte a tetőt teljes terjedelmében és itt válaszolnék is kedves unokatestvérem régebben feltett kérdésére: de igen, egy nagyobb zuhé, lemossa bizony! :) A bal oldalon a kelleténél nagyobbra sikeredett a lejtés, így a mostani kiadósabb esők próbára tették a kreálmányt. De sebaj! Ahogy az írások elején már említettem talán, ez egy kísérlet, talán egy később szerszámos. Persze készül ez a legjobb tudásomat használva, apai, anyai benne van. A megoldás megvan erre a problémára: keresztben elhelyezett rönkkel fogom blokkolni az csúszni vágyók útját. 

 Szépen kizöldellt egyébiránt megjegyezvén, kedvem lenne jó időben rajta heverészni. Úgy emlékeztem, hogy készítettem erről is képet, de nem találom, így a kedves olvasó képzeletére bízom, meghagyva a képzelő képzeleti szabadságát- persze csak képzeletben. Ígérem, hogyha a fényviszonyok engedik, módosítom ezeket a sorokat és fotográfiával díszítem.

Módosítás: ma egy kiadós eső után hirtelen kisütött a nap, jó kis fényviszonyokat teremtve ezzel. Álljon itt a kép a zöldellő tetőről!

 Az építkezéshez mindenképpen kézenfekvő, könnyen hozzáférhető, természeteshez leginkább közelítő anyagokat gondoltam és gondolok használni. Annak idején is a közvetlen környezetben fellelhető matériát használták, emiatt láthatók különböző tájakon, különböző építési formák. Ez logikus, akkor nem volt Obi, Praktiker, elugrunk egy zsák akármilyen szarér'. Idézőjelben ingyen ház épült, ez nagyon fontos. Esetemben ez azt jelenti, hogy a én is azt használom ami van, a sár mindenképpen részt kell hogy vegyen,  mert anélkül nincsen ház, azt mindenki tudja! :) Az első, kora nyári gondolat a paticsfal készítése volt, amit aztán elvetettem. Nem lett volna kedvem temérdek mogyoróvesszőt gyűjteni hozzá. Ha valaki nem ismeri, csinálni kell egy vesszőfonat kerítésszerűséget, majd azt jól sárral beszórni. Ez száradás után egy elég masszív falat ad, szétbontani sem egyszerű a leírások alapján. A szigetelés sem annyira kiemelkedő, de kis légköbméteren lényegibe egy teamécsessel is lehet meleget csiholni.

 Tovább böngészve a netet, ráakadtam egy bizonyos cordwood technikára, hazánkban különösebben nem elterjedt, mégis egyszerű építési forma. Akácrönkből van dögivel, használjuk azt! Nem volt vele más dolog, mint felaprítani őket 33-35 cm(már nem emlékszem) hosszú kuglira. Nem tudom mennyit, sokat. Az elején kézzel álltam neki, munkába állítva a remek kis Silky-t, aztán néhány rönk után már nem volt annyira vicces- a maradékot géppel nyestem darabokra. Szóval cordwood volt a kiindulási alap, amit én cobwood-ra módosítottam, mivel nem akartam menni a Zobiba és venni cementet, meszet, hanem vályoghoz hasonlatos anyaggal gondoltam közrefogni a kis kuglikat. Ez a gyakorlatban így fest:

Két sárcsík kitöltve szalmával, így pakolászva egymásra a fadarabokat. Az első képen a már részben elkészült homlokzati fal látható, már helyén lévő ablaküveggel. Ez egy 120x150 cm-es dupla, szigetelt üveg (pontosabban nem egy, kettő van belőlük), amit 2000 Ft/ db áron sikerült megkaparintanom. Igaz, Pécsre kellett menni érte, igaz, szétvágtam vele a kombi hátsó kárpitját, igaz, épp csak befért, igaz, kétszer kellett fordulnom. De megérte! A jobb oldalra is egy ilyet terveztem, így panoráma van az erdőre. Mi kell még?! 

Az építésnél a sárkeverés igényel hosszabb időt, után viszonylag hamar fel lehet rakni a falat. A jobb oldalon earthbag, zsákos technikát alkalmaztam (tudjuk, kísérlet) alapként. Itt arról van szó, hogy a terményes avagy rascher háló zsákot földdel töltjük, majd fektetés után végig kell püfölni, nagyjából egy szintet létrehozva. Általában szögesdrótót húznak minden réteg közé, én itt is naturálisabb megoldást választottam: mogyoróból hegyezett karókkal szúrtam át őket. 

Itt már a másik fal készülődik, a földön keveréshez használt ponyva látható. :) Hát ennyi a föladat, az ablakok fölé két-két akác dorongot használtam áthidalóként. A már-már szerkezetkészhez közelítő állapot, alant megcsodálható. 

Közben a hátsó falszakaszt is elkezdtem szépítgetni. Készült egy fonatnak csúfolt valami, de itt nem is lényeges, mert elgondolásom szerint a szerepét csak addig kell betöltenie, míg a sár rákerül. Egészen tetszetős ez is.

Így, falakkal azért lényegesen besötétedett a lak, de télen talán hasznát veszem azoknak. Hamarosan tervezem beleköltözni, jó esetben rövidesen jelentkezem. 

Üdv a népnek, éljenek a bakonyiak! Ja, és használjatok Session-t ! :)

Ui: ha valaki szeretne kapcsolatba lépni velem, kérdezni, mondani, itt megteheti.

Mindennek teteje

Sok-sok előkészületi munka után, elérkezett az idő a födelezésre. Egy újabb állomás, mikor már nem veri az eső(bár ettől mostanában nem tartottam), lehet alatta henyélni, miközben süt a nap, élvezni a létrejött hangulat gyümölcsét. 

Megérkezett a megrendelt geotextília, tófólia, a föld pedig adott, így már nem volt magyarázat arra, hogy miért ne, elkezdtem. Első rétegként egy vékonyabb geotextília réteget kapott(sajnos csak feketét találtam emberibb áron), ezt egy réteg kartonpapírral terítettem, nehogy átszúrja a rákerülő szalma. Nem biztos, hogy megtörtént volna, de nem akartam később visszabontani, plusz merevít, valamennyit szigetel is.

 A következő réteg a szalma lett. Ebből egy körbálát tudtam nagy nehezen ideimádkozni. Ami végül kevés is lett, de a hézagokat helyben kaszált szénával pótoltam. Általában kis kockabálát szoktak használni, én az egyszerűbb hozzáférhetőség miatt emellett döntöttem. A bálát "parasztba" egy az egyben felgurítottuk létra segedelmével a tetőre, egyben megvolt a terheléspróba is. Bírta és még engem is, ennél nagyobb tömeg nem lesz adott helyen. 

  

Alul, a földszint felett rögzítettem egy sort saját kezűleg kaszált és bálázott szénából, így közvetlenül nem érintkezett a szigetelő réteg a talajjal. Majd a szalmát elteregettük szépen, nagyjából egyenletesen (kb. 20 centi vastagon), következett a nagy paplan: a tófólia. Ezt egyedül képtelen lettem volna eligazítani, egy bazi tehetetlen tömeg, amit a földre tartó két oldal ráadásul húzott lefelé. Aztán persze helyre került.

 

Ezt követte még egy réteg geotextília,

-egy masszívabb- védendő a tófóliát a gyökerektől. Az manapság nem olcsó dolog, bár egy klasszikus tető árához képest elhanyagolható. Nem maradt más hátra, mint gyorsan felszórni a földet és kész. Ismereteim szerint, ilyen stílusban épített házaknál gyeptéglákat kaparnak fel és azokat hordják a tetőre. Nos, a mostani időjárási viszonyokat és a helyi talajadottságokat tekintve lehetetlen (legalábbis embert próbáló) mulatságnak bizonyult. Gyakorlatilag az ásót nem lehetett földbe nyomni, ha sikerült, akkor is nemes egyszerűséggel széthullott a gyeptégla. Mégis hogy került a tetőre a föld? Hát így!

Nagy részben földdel raktam tele, 10 centi vastagon, itt-ott beágyazva néhány gyeptéglát, majd jövőre elterjed elgondolással. A két oldal -ami szintén földdel borított- alsó szakaszán tisztán kapta, majd mikor elegendőnek éreztem a már felgyülemlett tömeget, jöttek rá a gyepek. A téglákok. Segítségemre sietett egy kis eső, így ki tudtam termelni jópár darabot, de egy kisebb darab még kimaradt. Nagyon gyorsan elillant a nedvesség a talajból. Ezt egy újabb eső alkalmával befejezem.

                                           

Be már nem ázik, full extrás a kégli. :) Komolyan mondom, élvezhető, szerethető- nekem mindenképp. 

Pedig poros a padló, ami szinte nincs is, erdei menedékház hangulata van. Lassan elérkezünk a jelenbe, nem sokkal tartok előrébb, de ezt majd taglalom a következő írásban. Ha valaki még olvassa, ha nem, akkor csak magamnak. 

 

Buen Camino!

Lépésről lépésre

Így halad a kis kunyhó építése. Ez a bejegyzés inkább dokumentáció, mint szórakoztató iromány. 

A vázszerkezet fő részei elkészültek, az oldalsó tartók és a tetőre való áthidalók hiányoztak még. Felülre viszonylag hosszabb szálakra volt szükség, az egyik sarkát szerettem volna túlengedni a fal síkján. Egyrészt esztétikai megfontolásból, másrészt nem hátránya, ha van némi védelem a csapadék ellen. Ezt így kell elképzelni.

 

Igen, közben válogattam oldalra is anyagot. Nem szerettem volna több akácot kivágni, ezért arra jutottam, hogy a ház körüli diókat is használom oldalt és hátul. Az eljárás nagyjából hasonló volt mint eddig: földdel közvetlenül érintkező részek kezelése, méretre vágás, csapolás majd rögzítés. Időközben változott az alapterület is, valamennyit tágítottam rajta, hiányzott már a kubikus munka, aminek messze nincs vége...

Miután minden a valószínűsíthető helyére került, kezdődhetett a lécek felszegelése, amit az előző otthonomból hozott és még ott szétbontott raklapokból ácsoltam. Visszaemlékeztem, mikor beállítottam anno a cégtől szerzett kincsekkel. Viccből mondtam akkor, hogy talán ebből fogok házat építeni és lám, tényleg ez történt. A léceket felhasználva összeállni látszott komplett szerkezet. Utólag kissé nagyobb lejtést adtam volna neki, de szerintem működni fog. Képekben elmesélve,így festett a dolog.

 

Felkerültek oldalra is a szegélylécek, ezek hivatottak valamelyest megfogni a felülre kerülő matériát. Az elmélet legalábbis ezt mondja. Közben pedig elkészült egy kenyér is! Mostanában egészen jók sikerednek, egy rövidebb "rossz" széria után.

A famunkában jelentős előrelépést jelent, hogy végre beszereztem egy Silky Gomboy "firiszt". Áldott legyen G. öcsém neve! Ez a holmi tulajdonképpen a kézi- és a láncfűrész között valami izé, de piszokul tudja dolgát. Bármibe bele merek vágni vele! 

Az utóbbi időkben átjárogatok egy másik tanyahelyre, ahol tanulgatok ezt-azt és nem mellesleg kiskutyám is új barátra lelt. :)

Hamarosan folytatom, üdvözlöm a bakonyiakat!

Kezdődjék a tánc!

 Az terület megmunkálása és a megfelelő mennyiségű oszlop megtisztítása után elkezdődhetett az alkotás. Alkossunk egy ki tudja mit! Rengeteget kutakodtam ötletetek, technikák után, így egy idő után már volt miért a zsákba nyúlni. Magyar nyelven viszonylag korlátolt a szakirodalom, ezért főképp angolul találtam leírásokat. Jó, ebben a formában való építéshez viszonylag egyszerűbb illesztések is megfelelőek, elsőre nem is akartam túlbonyolítani. Csapolás, szegelés, nagyjából ennyiben kimerült a rögzítés. Elvetemültebbek kötözéssel és faszegek használatával rögzítik egymáshoz az elemeket, de ez lényegesen időigényesebb, több rutint igényel. Rutinból némi akadt- régebben dolgozgattam már fával, szeretem is az anyagot. Szem előtt tartva, hogy talán egyszer megint vége lesz a nyárnak, az idővel már takarékosabban gondoltam bánni. Tekintve, hogy sarazás is része a mókának, igyekeztem a ennek használatát redukálni, lehetőséget hagyva a teljes kiszáradásra. Fák közé esett a hely kiválasztása, ezért a szikkadás kevésbé intenzív, mint egy napsütésnek állandóan kitett helyen. Node!

A tartóoszlopok földbe eső szakaszának égetése után, komótosan átvonszoltam a rönköket egyik helyről a másikra, amolyan ökör módjára: kötelet hurkoltam rájuk, a végét a kezemre tekertem és húztam a földön. Szerencsére itt a domborzat velem volt, nagyrészt vízszintesen és lejtőn kellett ilyen játékot játszani. Egyszer aztán minden a helyére került, legalábbis földrajzilag. :) Az is valami.

Időközben megtörtént a likak kifúrása, nem maradt más dolog, mint beledobálni az oszlopokat. Majd elfelejtettem! Közben a már kitakaríttatott kútra kellett valamit eszkábálni, ugyanis folyamatosan belepotyogott ez-az. Egy ilyen dobozkát tüsszentettem rája, az alját és a réseket a kútból feltermelt anyaggal- agyaggal és homokkal- tapasztgattam ki.

Nem mondom, hogy szakszerű, de ez volt az első és új élmény. Ahogy a képen is látszik, a kúton nincsen kerék, csak a fa ácsolat, rajta egy csigával. A működése roppant egyszerű: vödör leereszt, merít, 50 métert elsétál, fák között a kötelet rögzíti, visszasétál, vödröt kiemeli. Ennyi, még egy gyereknek is menne. :)

Szóval rönkök leszállítva, pár útban lévő diófát kellett kicsattintani, gondolva az eljövendőre is. A gallyaikat és egyéb más ágat használva elkezdtem valami kerítésszerűséget is rittyenteni a hely közelében. Akár nyáron kerítés, télen pedig gyújtóstároló is lehet egyben. Adja magát. 

Egyik reggelre történt, hogy mentem újra a "bányába", s láss csodát, valaki helyére rakta a kis-nagy akácoszlopokat! Nem! Ez szerintem csak egy álom volt valamelyik éjszakán, midőn édesdeden hortyogtam. :) Rakta, rakta szegény ember(én), aztán egyszer csak helyén volt a keret. Valahogy így:

                     

Itt még talán rögzítve sem voltak a rönkök, csak a fazont megadva egymásba igazítva. A rögzítés -hogy ne bízzam a véletlenre- 200-as és 230-as szegekkel történt, ezeknek az átmérője 7 mm. Ekkor talán viszketni kezdhetett a fejem, mert igen erősen vakarnom kellett. Száraz akácba, előfúrás nélkül tulajdonképpen lehetetlen ekkora szöget verni. Nem lehet, nekem biztosan nem. Megoldást kellett kieszelni erre egy olyan helyen, ahol nincs áram. Olyan igazi, megszokott nincs. A túlparton (így hívom az egyik telket a másikról és fordítva) a sufniban ugyan volt akkus fúró, de az akkuk khm... nem éppen újak. Jó, rájuk építettem a jövőt és elszaladtam a helyi mindenes bótba (OBI), vételezni egy 230 mm hosszú, 6-os fúrószárat. Két akku feltöltve, próba indult. Egy lyuk, másfél jó esetben kifutotta eggyel, hááát nem ilyen életről álmodtam. :) Ez van, nyomjuk! Hadrendbe állítottam egy rövidebb, kevésbé éles szárat is, amivel indítottam a fúrást, majd mikor bent volt tövig, cseréltem a hosszúra. A stratégia lényege annyi volt, hogy a friss akkuval relatív kis ellenállással 5-6 centire beérek az akácba. Ezután jön az új és éles szár, ami ugyan haladósabb, de jobban is falja az akksit. Így telt-múlt az idő és fogytak a lyukra váró végek. Minden fúrás után a befúvás WD-40-nel és persze a szögre is. Nagyon kemény anyag az akácia, így is volt, hogy csak hosszas imádság után sikerült a már hajlott szöget végig beverni. Hú, soha többet! Jó, a az alkoholra is mondtam már sokszor ilyet. :)

A metódus működőnek látszott, csak ki kell tartani, ennyi volt a feladat. A csapolások nem mindenhol tökéletesek, de jó szerszám nélkül nem lehet... nem, erre nem tudom fogni, mert van... jól van, nem sikerült mindig, de a minőségellenőrzés(ez is én) átengedte.

Mostanra a tánccipők talán már bemelegedtek, innen folytatom. Pá!   

        

Lutra kutya el